Argos Art
A 100 Tagú Cigányzenekar
A 100 Tagú Cigányzenekar
A 100 Tagú Cigányzenekar a világhírű művészi és hagyományőrző munkájáért bekerült a Hungarikumok gyűjteményébe és 2014. március 18-tól jogosult a "Hungarikum - Kiemelt Nemzeti Érték" kitüntető cím használatára.
Megalakulás
A Magyar Örökség-díjas, világhírű 100 Tagú Cigányzenekar megalakulását, 1985-ben egy áprilisi szomorú esemény inspirálta. Az akkori prímáskirály temetésére, a hagyományok szerint több száz zenész gyűlt össze az ország számos városából. Régi cigány szokás szerint, muzsikával kísérték végső útjára a felejthetetlen zenészt és nótaszerzőt id. Járóka Sándort. Akkor megfogalmazódott, hogy egy szervezett nagy létszámú koncertképes zenekarra van szükség, mely betölti ezt a több éve fennálló szellemi űrt. Ezek után az alapítók - Berki László, Mészáros Tivadar, Boross Lajos - több hónapos előkészület után 1985. november 2-án megalakították a "Budapest Cigányzenekar Országos Kulturális Egyesületet", melyet később a muzsikusok 100 Tagú Cigányzenekar névre kereszteltek.
A bemutatkozó koncertre a Budapesti Tavaszi Fesztiválon 1986. március 22-én a Budapesti Kongresszusi Központ Pátria termében –a mostani koncert helyszínén- került sor. A premierre egyszerre figyelt fel a hazai és a külföldi zeneértő közönség. A 100 Tagú Cigányzenekar elindult világhódító útjára és ma már mindenki meg van győződve arról, hogy Isten ajándéka az embereknek.
Danyi Lőrinc Maka Gyula Lendvai 'Csócsi' József
Danyi Lőrinc
elnök
Maka Gyula
alelnök
Lendvai „Csócsi” József
főprímás
Híd, ami összeköt…
A zenekar megalakulása óta több mint ezer koncertet adott az ország legkisebb településének kultúrházától a világ számos híres koncertterméig, számot adva a magyar és cigány kultúra valamint a cigányzenekarra hangszerelt klasszikus zene magas szintű előadásáról. Értéket, példát közvetít a többségi és kisebbségi társadalomnak, hidat és empátiát képezve közöttük. Célja, e kivételes zenei érték életben tartása megőrizve azt az évszázados hagyományt, melyet a cigányok, családi örökségként generációkon át hordoznak. Kitartó és erdményes munkájával pozitív, image formáló, emblematikus intézménnyé vált.
A klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes, a világon egyedülálló zenei formáció. Széles repertoárján komolyzenei - többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Erkel, Brahms, Csajkovszkij, Sarasate, Strauss - művek mellett a tradicionális magyar cigánymuzsika, magyar nóták és népdalok szerepelnek.
Berki László Suki András
Berki László
koncertmester
Suki András
koncertmester
A siker
A zenekar a 35 év alatt Európa, Ázsia, Amerika, Ausztrália, Új-Zéland számos városában koncertezett és szórakoztatta a nagyérdeműt, ahogy teszik ezt ma is. Bárhol is járnak, mindenhol tomboló sikerben van részük. A zenekar ma 138 taggal büszkélkedhet. A kritikusok szerint "van valami varázslatos" abban, ahogy a "világ leghíresebb cigányzenekara" a színpadon megjelenik. Ennek oka, hogy minden fellépésükön ugyanaz a lelkesedés árad belőlük. A siker számukra üzenet, mely minden muzsikusnak újabb inspirációt ad. A zenekar művészetével, muzsikájával mindenkor és mindenhol megtalálja az utat a közönség szívéhez egyben gazdagítva az európai kultúra színes palettáját.

A 100 Tagú Cigányzenekar fennállása óta 21 CD, 5 DVD-lemezt jelentetett meg, ebből 5 platina, 9 aranylemez lett. Számos rádió és TV felvétel készült róluk, több film is például egy road-movie, 2003-ban Monte-Carlo-ban "AVES" címmel. A Magyar Rádió Nívódíját, több hazai és nemzetközi fesztivál szakmai díját vehették át. 2000-ben elnyerték a Magyar Örökség Díjat és ugyanebben az évben bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe is.
A zenekar világhírű művészi és hagyományőrző gyakorlata révén került be a Hungarikumok gyűjteményébe, 2014. március 18-tól jogosult a hungarikum kitüntető cím használatára. A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. Törvény pontosan körülhatárolja a hungarikum fogalmát. Eszerint a hungarikum: Gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésű, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.
Adatvédelmi nyilatkozat